Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. december 31., vasárnap

Hitvita? Hitvédelem? Miért nem csinálod Isten szerint?

Voltál már úgy, hogy megkérdőjelezték a hitedet? Hogy vitapartnered nehéz kérdéseket tett fel? Megválaszolhatatlannak tűnő ellenérveket, amikkel szemben mintha nem tudnál védekezni? Esetleg rámutatott a Biblia látszólagos ellentmondásaira? Megkísértett már a gondolat, hogy meg kell védened Istent vagy az Ő igéjét?
Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
1Kor 2:4-5
Szerintem az intellektuális érvelés azért zsákutca, mert sem a próféták, sem Jézus, sem a tanítványok nem kizárólag észérvekkel dolgoztak, hogy a hit ne emberi bölcsességen nyugodjék. Láthatod pl. Pál apostolnál is az alapelveket:
  • van ugyan neki beszéde, igehirdetése, de:
  • nem emberi bölcsesség (retorika, észérvek, logika, filozófia, stb) megejtő szavaival hangzott
  • a Szentlélek, a Szent Szellem bizonyító ereje is jelen volt
  • Pál célja az, hogy ne az ő ügyességén múljon a többiek hite, hanem Isten erején

Láthatod, hogy itt több van puszta beszédnél és ügyes érvelésnél. A bizonyító erő nem a logika, hanem Isten ereje! Miért? Mert ha valakit be tudsz érvelni a mennybe, akkor azt ki is lehet érvelni onnan. A hit nyugszik. A te és az én szavaimon nem tud nyugodni. A hit kegyelem. Isten ereje kell hozzá. Azon már meg tud nyugodni.


A klasszikus hitvita: Illés és a Baál-papok

Az alap klasszikus „hitvita” Illés próféta és a 400 Baal-pap között egy erődemonstrációval történt: a Baal-papok mindent megtettek, de az áldozatukat nem égette el a nem létező istenük, míg Illés leöntötte jó sok vízzel az övét (szándékosan fizikai lehetetlen helyzetet teremtve) és a Valódi Isten felemésztette tűzzel! Erre a nép megtért és eltávolították a hamis vallás és gondolkozás hirdetőit (1Kir 18:16-40)!

Azért mondom, hogy az érvelősdi egy zsákutca, mert Istent nem egy görög intellektuális kultúra szabályai alapján fogod bizonyítani, hanem erődemonstrációval. Ha tüzetesebben elolvasod az Újszövetséget, az evangéliumot mindig Isten jelei és csodái kísérik. Érdekes módon, hitvédelmi tanáromat sem hitvédelemmel győzte meg Isten, amikor megtérésre indította, hanem erős jelenlétével, míg egy testvér beszélt hozzá megtérésről és Jézusról.


Isten módszere

Isten módszere az, hogy te nem az Ő bizonyítását hirdeted, hanem az Ő szentségét, jóságát, a vitapartnered gonosz bűnös voltát és azt hogy Isten mivel jó és te gonosz vagy, el kell ítéljen. De Szent Szellem nélkül ez nem megy. Én jártam teológiára és tanultam hitvédelmet. De amikor egy emberért imádkozol, és vagy meggyógyul vagy az ördög elkezd megnyilvánulni, ott nem csak „üres duma” van, hanem valóság. Nem csak okoskodás, hanem élet. Akkor az olyan, mint az ApCsel.

Egy fontos dolgot hadd mondjak itt! A magvető példázatát (Márk 4:3-20) amíg nem érted, bele se kezdj! Mert a rossz talajokra fogsz egy csomó időt és energiát pazarolni. Az evangélista dolga nem a rossz talajjal vitatkozni, hanem megkeresni a „békesség emberét” (Luk 10:6). Ő az, akinek Isten megnyitotta a szívét az Ige befogadására. Lídia bíborárus egy jó példa (ApCsel 16:14). Vagy Kornéliusz százados (ApCsel 10). Vagy a filippibeli börtönőr (ApCsel 16:25-34). Stb.

Isten módszerei Jézus élete és az ApCsel tanulmányozásával ismerhetők meg, majd hit általi „gyakorolgatással” érthetők meg (ehhez szükség van a Szent Szellem bizonyító erejére). Ezt nevezzük tanítványságnak. (De hívhatod reformációnak is: vissza az Ige gyakorlatához!)


Krisztus élete kell legyen benned

Bár Isten módszeréhez önmagunk (testből való erölködésünk) számára való meghalásra van szükségünk, miután bementünk Isten nyugalmába és látjuk ahogy Ő dolgozik: sokkal könnyebb! Ez is kegyelemből működik, hit által, az Isten által elkészített jó cselekedetekben. A Galata 2:20 és a Róma 6 a hívő élet alapja, hogy a teljes vízbe merüléssel én meghaltam. És ez fantasztikus! Mert ha megértem hogy Krisztus az Ő életét folytatja bennem, akkor nem nekem kell görcsölnöm.

Ha kérdezik, mutasd meg Istent, azt mondom: itt van bennem, de benned még nincs. De ha fáj valamid, imádkozok érted.

Az egészben az a jó, hogy tudod: nem te, hanem Isten bizonyítja be magát!

Számos kőszívet láttam így megpuhulni vagy magát elsírni (pl tegnap is kettőt), mert nem te csinálod, és a vitatkozás mögött álló súgó démonok is lelepleződnek, amikor Isten jelenléte megérinti a partneredet.

Isten Országa fantasztikus, de feltételei vannak:
  1. tagadd meg magad
  2. olyan kell legyél mint a kisgyerek
  3. meg kell térj a saját teológiádból és okoskodásból
  4. mindent hátra kell hagyj (elérhetőség)
  5. bemerítkezés Krisztus halálába és feltámadásába bűneid bocsánatáért
  6. venni Szentlelket "vesztek erőt és lesztek nékem tanúim"

Az egész lényege, hogy Krisztus életét akarod folytatni, mint tanítvány a mesterét, és ebben a Szentlélek segíteni fog.
Bízz az Úrban teljes szívből és ne a magad eszére támaszkodj!
Péld 3:5
Kezdd el Márk evangéliumával és lásd meg: Jézus nem úgy beszélt, mint az írástudók, mert hatalommal parancsolt az ördögöknek. Az evangélium latin szó egy „katonai győzelmi hadijelentés”, és ennek megfelelően járunk Krisztusnak a sötétség feletti győzelmében! Nézd meg, Jézus mit csinált, nézd meg, mire utasította a tanítványokat, hogyan csinálják, és menj és kezdd el te is azt csinálni. Ez ilyen egyszerű, csak hinned, döntened és akarnod kell

Okoskodás helyett Isten ereje: és vitamentes lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése