Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. augusztus 17., csütörtök

A Szabadság szigete – 3. vasárnap-kedd (videós beszámolók)

Még adósotok vagyok azzal, mi történt vasárnaptól fogva a Sziget fesztiválon. Hiányomat videókkal pótolom.

Augusztus 13. vasárnap

Nos, vasárnap kijöttünk sokan a budapesti régióból, és még újak is jöttek, akik még sose imádkoztak az emberekért evangelizáció során. Mivel ez az egész Isten hűségéről szól, nem pedig a „hírvivőről”, nem is volt meglepő, amikor náluk is ugyanúgy történtek gyógyulások, mintha mindig is ezt csinálták volna. Ahogy Curry Blake fogalmazta meg ezt: „Én ezt nem kenetnek hívom, hanem engedelmességnek.” Isten Országa nagyon egyszerűen működik: kimész, és azt csinálod, amit Jézus tanított. Amikor valaki először csinál ilyet, kellhet neki egy kis segítség, be kell lökni a motort (ezt csak kickstartolásként hívjuk), aktiválni kell az embert. Utána már, amikor látja, hogy működik, a félelme elszáll és teljesen odáig lesz, „beindul”, hogy ő ezt akarja csinálni! Így történt most is három testvérrel!


Augusztus 14. hétfő

Isten jó szervező. Adott nekünk egy kamerás embert. Egyik testvér, Zsombor, aki segített a jegyek megszerzésében, látta korábbi beszámolóinkat, és felindult arra, hogy ő ki akar jönni és lefilmezni ezt az egészet, amit Isten csinál rajtunk keresztül. Az sem érdekelte, hogy ezért áldozatot kell hoznia. Amúgy is, mint mondta: neki is jócskán kirendelte a pénzt az Úr, úgyhogy jutott belőle napijegyre. Így hétfőre négyre bővült a Szigetre bejutottak alakulata. Talán ez a videó mutatja be igazából, miről szól a gyülekezet: mobil bevethető csapat Isten Országa bemutatására és terjesztésére. Bátorodjatok!


Augusztus 15. kedd

Még kedden is voltak beszélgetések és gyógyulások, de azt a napot már tényleg levezetésre használtunk a sűrű hét után. Hogy egy kis szórakozás nekünk is kijusson, felültünk a mini óriáskerékre, célbalőttünk, kalapot dobáltunk fejekre, kolbászt ettünk és örültünk annak, amibe Isten belevezetett minket. Szívemből kívánom, hogy mind többen ti is átéljétek, hogy milyen az, amikor Isten ugyanúgy használ titeket, mint a korai tanítványokat, amit az Evangéliumokban és az ApCselben olvashatsz: „még az ördögök is engednek a Te nevedre”. Ez azért lehetséges, mert már „fel van írva a nevünk a mennyben.”


Akard azt tenni, amit Jézus tanított, és bibliai lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése