TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. szeptember 17., vasárnap

Éli pap esete és a mai gyülekezetek

Miért becsülöd többre fiaidat, mint Engem?
1Sámuel 2:29
Éli egy vallási vezető volt a régi Izraelben. Fiai feladata volt az áldozatok bemutatása, ám ők gonosz dolgokat tettek: erőszakkal elvettek az áldozati húsból maguknak és így megutáltatták a néppel az áldozatot. Sőt, még a kijelentés sátránál szolgáló asszonyokkal is háltak. Vétkeztek Isten és a nép ellen. Éli pap tudott erről, de egy „ejnye-bejnyén” kívül mást nem tett. Csak az emberek előtti hírnevüket féltette, de nem tiltotta el őket a szolgálattól.

2017. szeptember 7., csütörtök

Az elme megújítása – A testi elme (Curry Blake)

Az érzéki, testi elméről szeretnék beszélni. A testi elme egy olyan elme, amely a természetes vagy az érzéki dolgok felé irányul. A testi azt jelenti, hogy a hústestből való. Nem feltétlenül a fizikai testről van szó, hanem általában olyan elméről, amely élvezi a testi dolgokat. A testi elme jobban élvezi a fizikai természetes dolgokat, mint Isten szellemi dolgait. A természetes és a testi elme lényegében ugyanaz. A testi elmét az érzelmek, a körülmények vagy a dolgok világ szerinti elvégzésének módja vezeti vagy irányítja.

Újrakezdés

Építkezéskor egy nagyon romos épületet célszerűbb elbontani és helyette újat alapozni és azt felépíteni. A keresztény reformáció annak idején meglévő nagyon torz „egyházi rendszert” próbálta úgymond megfoltozni a felismert bibliai igazságokkal. Újabb és újabb reformerek jöttek újabb és újabb foltozásokkal, és alapult köréjük egy-egy újabb -ista vagy -ánus egyházrendszer. Tehát a meglévő romos épületre húztak újabb és újabb tornyokat, annak elhagyása helyett.

2017. augusztus 30., szerda

Hogyan tartsuk meg a szombatot? (Chip Brogden)

Az alábbi cikk Chip Brogden amerikai keresztény író, blogger és felolvasó tollából származik – aki azt írja bemutatkozásában, hogy egykor maga is részese volt a gyülekezeti rendszernek pásztorként, tanítóként és dicsőítés-vezetőként. Ám egy nap Jézus „tönkretette” az életét egy mélyreható kinyilatkoztatás során. Bár „karrierjének” vége szakadt, egy lenyűgöző utazás vette kezdetét Krisztus mély megismerésébe, „a táboron kívül”.

2017. augusztus 21., hétfő

Ami kimaradt a reformációból: a mozgó Jézus-gyülekezet

A feltámadt Jézus utolsó parancsa az volt, hogy menjenek el és bemerítve tegyenek olyan tanítványokká mindenkit, akik Jézus apostoloknak adott minden parancsát megteszik. Ez az, amit a reformáció a nagy igyekezetében mindeddig figyelmen kívül hagyott.

2017. augusztus 17., csütörtök

A Szabadság szigete – 3. vasárnap-kedd (videós beszámolók)

Még adósotok vagyok azzal, mi történt vasárnaptól fogva a Sziget fesztiválon. Hiányomat videókkal pótolom.

2017. augusztus 13., vasárnap

A szabadság szigete – 2. péntek-szombat

Folytatom a Szigetről a beszámolót. Fontos, hogy ezeket azért írom amúgy, hogy ti is menjetek az emberek közé, és tegyétek ugyanezt, amit mi csinálunk. A kereszténység ugyanis helytelenül sztárokat csinál az aktív emberekből, pedig ez mindenkinek elhívása, aki magát Jézus követőjének vallja. Ki kell jönnünk a kis „kényelmes” megszokott életünkből és menteni a pokolra tartókat. Isten nem azért tart minket a világban, hogy bohóckodjunk, hanem, hogy elmenvén, tegyünk tanítványokká minden népeket és mentsük az elveszetteket. Tanítvány akkor vagy, ha azt teszed, amit Jézus tett, és te is tanítványozol másokat – hogy ők is azt tegyék, amit Jézus tett.